MI TÖRTÉNT GARABANDALBAN-20

    Conchita leírja naplójában, keltezés nélkül, hogy már a jelenések kezdetén a Boldogságos Szûz megmondta a négy lánynak, hogy ellent fognak mondani egymásnak, szüleik is ellentétbe kerülnek egymással, s végül eljutnak addig a pontig, hogy még azt is tagadni fogják, hogy látták a Boldogságos Szüzet és az angyalt. Ez a kinyilatkoztatás nagyon meglepte õket.

    De 1963 januárjában — folytatja Conchita naplóját — minden, amit a Boldogságos Szûz a kezdetben mondott nekünk, megtörtént. Elkezdtünk ellentmondani egymásnak, s annyira mentünk, hogy letagadtuk, hogy láttuk a Boldogságos Szüzet. Sõt még meg is gyóntuk ezt egy nap.

    Belsõleg azonban tudtuk, hogy az angyal és a Boldogságos Szûz megjelent nekünk, mert lelkünkbe békét, nagy örömet és erõs vágyat hozott, hogy teljes szívünkbõl még jobban szeressük õket. Mosolyuk és velünk való beszélgetésük miatt még jobban akartuk szeretni õket és teljesen alá akartuk rendelni magunkat nekik.

    Amikor elmentünk meggyónni ezt, ezt gondolkozás nélkül tettük, s anélkül, hogy bûnnek tartottuk volna. Azért mentünk, mert plébánosunk, Marichalar Valentín fõtisztelendõ úr azt mondta, hogy meg kell gyónnunk. Elégtételül tíz rózsafüzért és öt Miatyánkot adott nekünk.

    Nem tudom, miért kételkedtünk egy kicsit. Ez olyan fajta kétely volt, amely úgy látszik az ördögtõl jött, aki azt akarta, hogy tagadjuk meg a Boldogságos Szüzet.

    Utána szüleinknek is azt mondtuk, hogy nem Iáttuk a Boldogságos Szüzet, de a hívások és a látható áldozás csodája valódi volt. Bensõleg furcsának találtam, hogy ezeket mond-tam, mert lelkiismeretem teljesen nyugodt volt azt illetõleg, hogy láttam a Boldogságos Szûzet.

    Néhány nappal azután, hogy ezeket mondtuk, a Boldog-ságos Szûz ismét megjelent nekûnk.

    Loli édesapja, Ceferíno, elhozta a bizottság orvosait: Gasca Sándort, Gallego Félixet és Ortiz Celestinót.

    Aznap este, amikor megérkeztek, elkezdték kikérdezni Mari Cruzt, Jacintát és Lolit és szüleiket, hogy megtudják, miért mondták azt, hogy nem látták a Boldogságos Szüzet. Nem tudom, mit mondtak. De tudom, hogy az orvosok azt állították, hogy én mesterkéltem kiaz áldozás csodáját. A saját maguk módján magyarázták ezt, nyilván egy olyan pillanatban, amikor az ember nem fogja fel, mit beszél, és õk is elismerték, hogy az ördög kissé befolyásolja õket.

    A Conchita által említett kinyilatkoztatás a jelenések második hónapjában történt. A lányokon látni lehetett, hogy megzavarodva néztek egymásra. Mikor az ernberek kérdezték õket, hogy mit hallottak, kitérõ választ adtak: Nem értjük eléggé. Végül azonban megmondták, amint Conchita le is írta naplójában. Erre tovább kérdezték õket, hogy mondott-e valami mást is a Szûzanya? A lányok ezt válaszolták:

    Asszonyunk azt mondta, hogy ugyanolyan zavar fog ualkodni köztünk, mint ami most az Egyházban uralkodik. Erre egy pap tiltakozott: Nem lehetséges, hogy a Szûzanya jelenjék meg, mert nincs zavar az Egyházban. Az ördögnek kellett ezt mondani. A zavar kétségtelenül megvolt már akkor is az Egy házban, de 1961 nyarán még nem vált nyilvánvalóvá.

    1962-ben Conchita meghallotta, amint két pap arról beszélt, miként vitatkoznak egymással a zsinaton a püspökök. Erre megjegyezte: Azt mondjátok, hogy egy kis zavar van a Zsinaton, néhány püspök nem ért egyet mások véleményével. Nos, még rosszabb dolgok jönnek. 1971-ben úgy emlékezett vissza Conchita, hogy a Szûzanya megjövendölte nekik, hogy zavar lesz az Egyházban.

    1965-ben Ottaviani bíboros, aki a ma Hittani Kongregációnak nevezett hivatal fõnöke volt, levélben meghívta Conchitát Rómába. Útiköltségét egy spanyol jótevõje fedezte. Az utazásra csak 1966 január 12-én került sor. Conchita édesanyjával és egy pappal utazott és tíz napot töltött Rómában. A bíboroson és a Szentatya egy megbízottján kívül magával a Szentatyával is beszélt személyesen, de nem hivatalos magánkihallgatáson. Utána résztvett egy általános kihallgatáson is. A Szentatya megbízottja adta át neki a Pápa áldását: Megáldalak és velem áld az egész Egyház — nem pedig az általános kihallgatáskor részesült benne, mint egyesek tévesen írták.

    1975 decemberében Jacinta is ellátogatott Rómába a Szentév alkalmából. A Vatikán megbizottjai õt is kihallgatták.

    Mindez azonban nem jelenti, hogy Róma hivatalos vizsgálatot indított. Ezt a Santander-i püspökökre bízták, mert Garabandal hozzájuk tartozik. A jelenések kezdetekor csak apostoli kormányzó állt az egyházmegye élén. Õt 1971-ig három püspök követte. A jelenések természetfeletti jellegét egyikük sem ismerte el, az üzenetekrõl azonban a püspök kijelentette, hogy tartalmuk megegyezik az evangéliummal, és azért nyugodtan követhetõ. (Lásd szövegét a befejezésben.)

    1971-ben de Val Juan Antonio lett Santander püspöke, s jelenleg is õ kormányozza az egyházmegyét. 0 1977 december 21-én, amikor hivatalosan meglátogatta Garabandalt, a szentmise közben kijelentette, hogy ha a Szentszék újra felül kivánja vizsgálni a régi eseményeket, nehézség nélkül közremûködik vele.

    Egy pszichiáter, aki részt vett az elsõ vizsgálóbizottságban, s akkor természetes eredetûnek tartotta a jelenségeket, nemrég megváltoztatta véleményét, s ma Garabandalt már Fatimával egyenlõ fontosságú tennészetfeletti megnyilatkozásnak tartja.

    Amerikában 1971 januárjában negyedévenként megjelenõ folyóiratot indítottak NEEDLES címen (1979-ben címét GARABANDAL-ra változtatták át). Elõzõleg, 1970-ben ennek kiadója, Lomangino József három pap társaságában felkereste a Szent Hivatalt (ma Hittani Kongregáció a neve), s megkérdezték, hogy elõmozdíthatják-e Garabandal ügyét. Azt a választ kapták, hogy a jelenéseket nem ítélték el, és azok rnég az Egyház vizsgálata alatt állnak. Tehát szabadon elõmozdíthatják azokat, ha kijelentik, hogy még folyik az egyházi kivizsgálás. Ez a tájékoztatás a folyóirat fedõlapjának belsõ oldalán minden számban megtalálható. (A kiadóhivatal címe: P.O.Box 606, Lindenhurst, N.Y. 11757. A folyóirat egy évi elõfizetési ára öt dollár.)
 

Tartalom

Oldalak: