MI TÖRTÉNT GARABANDALBAN-19

    Az utolsó jelenésrõl, amelynek egy részletét elõbb közöltük, így számol be Conchita egy levelében:

    A Boldogságos Szûz bejelentette nekem egy beszélgetésében a templomban, hogy látni fogom õt a fenyõknél szombaton, 1965 november 13-án. Rendkívüli jelenés lesz, amelynek célja, hogy megcsókolja a vallásos tárgyakat, amelyeket én majd szétosztok, mert ezek nagyon fontosak.

    Nagyon vágyakoztam ennek a napnak elérkezése után, hogy ismét láthassam azokat, akik isteni boldogságot hoztak lelkembe, a Boldogságos Szüzet és a Kisded Jézust, akit karján hordozott.

    Esett, de szívesen mentem fel a fenyõkhöz. Sok rózsafüzért vittem magammal, amelyeket nemrég kaptam ajándékba, hogy késõbb kiosszam azokat. Odavittem ezeket, hogy a Boldogságos Szûz megcsókolhassa, mint ezt tõlem kívánta.

    Miközben egyedül mentem a fenyõk felé, õszinte bánat fogott el hibáimért és magamban feltettem, hogy többé nem fogom elkövetni azokat. Valóban, szégyeltem megjelenni Isten Anyja elõtt anélkül, hogy elõbb megszabaduljak tõlük.

    Amikor elértem a fenyõket, kezdtem kirakni a magammal vitt vallásos tárgyakat. Amint ezt tettem, egy nagyon kedves hangot hallottam tisztán, a Boldogságos Szüzét, amelyet könnyû megkülönböztetni minden mástól, amint néven szólított.

    — "Mit kívánsz?" — feleltem.

    Akkor megláttam õt a Kisded Jézussal karján. A szokásos módon volt öltözve és mosolygott.

    Azt mondtam neki: "Rózsafüzéreket hoztam neked, hogy megcsókoljad."

    És õ azt felelte' "Úgy, Iátom."

    Egy rágógumi volt számban, de mikor õ megjelent, felhagytam rágásával és egy fogamhoz ragasztottam. Õ azonban nyilvánvalóan tudta ezt, s azt mondta:

    "Miért nem dobod el rágógumidat és ajánlod fel áldozat-ként Fiam dicsõségére?"

    Elszégyellve magamat, kivettem és a földre dobtam.

    Utána azt mondta nekem: "Emlékszel, mit mondtam neked névnapodon (Szeplõtelen Fogantatás, december 8), hogy sokat fogsz szenvedni a földön? Nos, bízzál bennûnk és ajánld fel nagylelkûen Szívünknek szenvedésedet testvéreid jólétéért. Így érezni fogod, mily közel vagyunk hozzád."

    És én azt mondtam neki: "Mily méltatlan vagyok, kedves Anyám, a számtalan kegyelemre, amelyeket tõled kaptam. És te mégis eljössz hozzám ma, hogy könnyebbé tedd a kis keresztet, amit most hordozok."

    Õ válaszolta: "Conchita, nem egyedül érted jöttem. Minden gyermekemért jöttem, hogy közelebb vonzzam õket Szívûnkhöz."

    Akkor azt mondta: "Adj ide mindent, amit hoztál, hogy megcsókoljam."

    Mindent odaadtam neki. Volt nálam egy feszület. Meg-csókolta azt is és azt mondta: "Tedd a Kisded Jézus kezébe."

    Megtettem. A Kisded nem mondott semmit sem nekem.

    Megkérdeztem a Boldogságos Szûzet: "Ezt a keresztet magammal viszem majd a zárdába?"

    Õ nem válaszolt nekem.

    Miután mindent megcsókolt, azt mondta nekem: "A csók által, amelyeket ezekre a tárgyakra adtam, Fiam csodákat fog mûvelni. Oszd szét másoknak." "Örömmel" —feleltem.

    Kért, hogy mondjam el neki a kéréseket, amelyeket az emberek kívántak, hogy közöljem vele.

    És elmondtam neki azokat.

    Utána azt mondta: "Beszélj nekem, Conchita, beszélj gyermekeimrõl. Mindnyájukat palástom alatt tartom."

    "Az nagyon kicsi, nem férünk el mindnyájan alatta" — feleltem.

    Õ elmosolyodott.(Itt következik az elõzõleg idézett rész:

    "Tudod... mennyben.") " Számíthatunk rád Conchita, nemde?"

    "Ha állandõan láthatnálak, azt mondanám, igen. De ha nem, nem tudom, mert oly rossz vagyok" — feleltem.

    "Tégy meg mindent, amit tudsz, és mi segíteni fogunk."

    Csak nagyon rövid ideig maradt.

    "Ez az utolsó alkalom, hogy itt látsz engem. De mindig veled leszek és minden gyermekemmel" — mondta.

    Azt is mondta nekem: "Conchita, miért nem mész gyakrabban meglátogatni Fiamat az oltárszekrényben? Éjjel-nappal ott vár rád."

    Mint elõzõleg mondtam, nagyon esett, de a Boldogságos Szûz és a Kisded Jézus egyáltalán nem lett nedves. Míg rájuk néztem, nem is vettem észre, hogy esett. Utána azonban átáztam.

    Azt mondtam a Boldogságos Szûznek: "Oly boldog vagyok, amikor mindkettõtöket láthatlak. Miért nem viszel most magaddal engem a mennybe?"

    "Emlékezz vissza, amit mondtam neked névnapodon" — válaszolta. "Amikor megjelensz Isten elõtt, tele kell lennie kezednek jótettekkel, amelyeket testvéreidért és az Õ dicsõ-ségéért tettél. Jelenleg azonban üres a kezed."

    Most minden elmúlt. Elmúltak a boldog pillanatok, amikor égi Mamámmal és legjobb barátnõmmel és a Kisded Jézussal voltam. Nem látom õket többet, de szûntelenül érzem jelenlétüket.

    Ismét megtelt lelkem békével és örömmel és nagy vággyal, hogy legyõzzem hibáimat és minden erõmmel szeressem Jézus és Mária Szívét, akik annyira szeretnek minket...

    Utóiratként Conchita hozzáteszi e leveléhez:

    "Ezt saját magamtól mondom. Hasztalan hinni a jelenésekben, ha nem teljesítjûk az ûzenetet, vagy helyesebben, ha nem tesszük meg, amit az Anyaszentegyház kér tõlünk.

    Mint mindnyájan tudjuk, a Boldogságos Szûz megerõsítette itt, amit Lourdes- ban és Fatimában mondott, és semmi újat sem tett hozzá.

    A csoda azért történik majd, hogy teljesítsük az üzenetet, és hogy megerõsítse ezeket a jelenéseket is. Azonban, ha teljesítjük az üzeneteket, nem számít, hogy hiszünk-e a jelenésekben.

    Fel kell fognunk, hogy ha hiszünk a jelenésekben, többet kell tennünk Istenért, mert hitünk kegyelem, ami Urunktól jön.

    Sokat kell imádkoznunk testvéreinkért, akik nem ismerik Istent. Hiszem, hogy ez Asszonyunk kívánsága. Imádkoznunk kell azokért is, akik kegyelmeket kapnak Istentõl és a Boldogságos Szûztõl, és akik nem hálásak ezért."

    A megcsókolt tárgyakkal kapcsolatban adott kegyelmek egyik célja, hogy fenntartsák a hitet a jelenésekben és az üzenetek teljesítésére ösztönözzenek, miközben várunk a megígért fígyelmeztetésre és csodára, amelyek még hatha-tósabban fogják ezt elérni.
 

Tartalom

Oldalak: